Gyerekként a karácsonyi készülődés időszaka mindig izgalmas volt számomra. Ilyenkor nagy figyelmet kapott a saját készítésű lakásdekoráció, az asztaldíszítés, az ajándékcsomagolás és természetesen a karácsonyfa is. Édesanyám minden évben rengeteg időt és energiát fordított arra, hogy megteremtse számunkra a meghitt hangulatot. Ezt átélni és ennek részese lenni csodálatos volt.

A mai felgyorsult világban a karácsonyi előkészületek sokak számára megterhelőek lehetnek. Különösen akkor, ha az ember mindent akar, plafonig érő karácsonyfát, fényárban úszó teraszt, mikulás inváziót, zenélő Rudolfot, grincsfát minden lépcsőfokra és a többi. Természetesen a boltok kínálata is masszívan az arcunkba tolja az instant kínai díszek bőséges választékát, meg “a szomszéd Klárinak is van olyan, láttam a fácsén!” miatt is indokolt.
Párommal az első közös karácsonyunkat tervezve láttuk, hogy kevés szabadidőnk lesz az év végi teendők miatt, de szerettünk volna saját magunk által készített dekorációt. Így született meg a kevesebb több és az újrahasználat jegyében a paradicsomkaróból készült karácsonyfa ötlete.
Első lépésként összeszedtem 20-25 karót és ágat. Igyekeztem minél egyenesebbeket választani. Ezeket egymástól 2-3 cm távolságra pakoltam, kijelöltem rajtuk egy háromszöget, majd baltával méretre vágtam. Nálam a legrövidebb darab 15 cm hosszú, a leghosszabb 82 cm lett.
Ezután drótkefével alaposan átdörzsöltem a karókat, mert sok volt a korhadt és földes rész rajtuk. Utána színtelen lazúrral lekentem és hagytam megszáradni.
Száradást követően vastag kendermadzaggal összehurkoltam a karókat – a szélétől 2-3 cm távolságra – és tűzőgéppel megerősítettem a kötéseket. A tetején lévő madzagot hosszabbra hagytam, amit a hurkolás után kötöttem csak össze, így tudtam finomhangolni a fa vízszintességét.



A díszek egy részét a “mindenmentes” párom készítette, volt közöttük rafiával átkötött szárított narancsszelet és néhány szódabikarbónából készült dísz is.
Miután minden elkészült, felállítottuk a fát, mégpedig az egyik falon lévő kép helyére, így lett egy hangulatos és helytakarékos karácsonyfánk. Ilyen lett a végeredmény:



